Október huszonhatodika, csütörtök, az Úr 2023. esztendeje. A szomszéd terület jelezte, hogy ezen a napon egy nagyobb vadászatot szerveznek, és valószínűleg megérné nekünk is részt venni a vadászatban a közös erdő saját részén. A lelkesedés a csapatban szokás szerint hagyott maga után kívánni valót, csak hárman jelentkeztünk, hogy vadászunk. G., S., valamint én. Mire a vadászat elkezdődött, már csak ketten maradtunk, S. fáradtnak érezte magát, így nem jött ki.
A szomszéd területen tíz vadász ment ki vadászni. A közös határ közelében ebből hat foglalt helyet. G. úgy döntött, hogy ő a mi területünk másik felén fog vadászni, mivel arrafelé egy sérült vaddisznót látott egy kamera képén. Én pedig úgy döntöttem, hogy a pirossal jelölt helyet választom. A vadászat este hét és tizenegy óra között volt meghirdetve. Mivel otthon még L. nem alszik olyan korán, csak nyolckor megy aludni, negyed kilenckor tudtam elindulni, és körülbelül fél kilenckor voltam a Leuchtturm nevű magaslesen. Erről a helyről a vadkan és az első idei bak bejegyzésben is írtam. Mikor kiértem, G. már írta is az üzenetet, hogy a szomszéd már két vaddisznónál és egy rókánál tart, valamint a menekülő vaddisznók, melyet a képen a bal oldalon lévő alsó sárga ponttal jelzett vadász lőtt, befutottak a mi erdőnkbe, úgyhogy figyeljek. Figyeltem, figyeltem, de semmit nem láttam a környéken. Negyed tízkor azonban megint rezzent a telefon, a Kapfelsberger nevű magasles előtti nyíláson megjelentek a vaddisznók. Mivel zuhogott az eső, elég rosszul láthatóak a kamera képén.
G.-nek egyből írtam, hogy körülbelül félúton vannak, odamegy hozzájuk, vagy én menjek. Valahogy sejtettem, hogy mit fog válaszolni, esőben cserkészni nem volt kedve, mehettem én. Lemásztam a magaslesről, a lila útvonalat autóval tettem meg, majd a kocsit a lila pontnál hagyván a kék útvonalon gyalog folytattam az utat. Mire odaértem az erdő szélére, már teljesen eláztam.
A vaddisznók viszont ott voltak a nyiladékon, így megpróbáltam a közelükbe kerülni. Északi szél fújt, a nyiladék pedig nagyjából nyugat-keleti tájolású, így elvben megoldható lett volna a megközelítésük. Az erdő szélén a magaslest elérve, benéztem az erőbe, hátha szétszórva vannak a nyíláson (sárga vonal a térképen) a vaddisznók. Minden a legnagyobb rendben volt, a nyílás elején (piros pont) láttam őket az éjjellátóval. Ezután elkezdtem halkan megközelíteni őket, a térképen jelzett kék pontig jutottam. Negyven-ötven méter távolságban voltak tőlük, úgy döntöttem, közelebb felesleges menni, megpróbáltam lőni. A meglepetés pedig csak ekkor történt.
Mögöttem megreccsent egy ág!
Hátranéztem, mögöttem/mellettem öt-tíz méterre megláttam egy jól megtermett vaddisznót, mely már soha nem fogjuk megtudni milyen céllal, de felém tartott. Lehet hogy csak kíváncsi volt, és mivel jó szelem volt, és nem érezte a szagom, meg akarta csak nézni, mi mozog mellette, lehet hogy gonoszabb szándékai voltak, egy biztos, hogy nagyon megijesztett. Honnan került ez ide? Körbenéztem mielőtt bementem az erdőben, sehol senki, csak elől a konda, erre ez meg itt van mögöttem. Ösztönből fordultam a fegyverrel felé, tudat alatt elfordítottam a biztosítékot, és rálőttem a vaddisznóra. Arra, hogy megállapítsam, milyen korú, vagy nemű, nem volt időm, teljesen ösztönösen cselekedtem. A lövésre a konda elfutott, a vaddisznó pedig szép komótosan a sárgászöld nyíl mentén elindult a sűrűbe. Az egész történet körülbelül két-három másodperc alatt játszódott le.
Ezek után remegő kézzel újra biztosítottam a fegyvert, és jobban láttam kimenni az erdőből. Írtam G.-nek hogy mi történt, mondta, hogy jön, megkeressük a vaddisznót. Megérkezett, megnéztük a rálövés becsült helyét, semmi vér. Mivel komótosan indult el, még a talajon sem látszott semmi sérülés. Zuhogó esőben pedig gyorsan cselekednünk kellett, és valami nyomot találni, mivel a víz a friss vért gyorsan eltünteti. Biztos ami biztos alapon írtunk a szomszédoknak, hogy lesz nálunk is egy nyomozás a vérebeseknek, mert nem jól néz ki a történet. G. szerint a vaddisznó a nyílás elején lévő südő malacok anyukája lehetett, azokra jellemző, hogy a kicsik körül körbe-körbe mozognak, a helyszínt biztosítják. Bár a malacokat is már harminc kiló körüliek voltak, majdnem felnőtt vaddisznók. Emlékezet alapján megpróbáltunk elindulni a vélt menekülési útvonalon, de nem találtunk semmit. Az az ötletem támadt, hogy a Gerstl Weiher nevű magaslesig lemehetnénk kocsival, és a dombon felfelé az ellenkező irányból megkezdhetnénk a keresést. Hátha dombnak felfelé többet látunk.
Éppen, hogy megálltunk az úton a kocsival (kék vonal és pötty), benézünk az erőbe balra, és egy kondát pillantottunk meg (narancssárga kör). Tudtuk egyből, hogy az én általam elugrasztott kondával futottunk össze. Kipattantunk a kocsiból, mire mind a kettőnk lába elhagyta a kocsit, a fegyverek már töltve, betárazva voltak. Ekkor az úton a vaddisznók átváltottak a jobb oldalunkon lévő erdőbe. (narancssárga vonal) Pont jó, gondoltuk, elcsípjük őket az erdő szélén. Valami miatt mégis meggondolták magukat, visszakanyarodtak. Emiatt mi is irányt váltottunk, és szél alatt megpróbáltunk eléjük kerülni. A lila pontnál úgy gondoltuk, hogy lövési pozícióban vagyunk, ha visszaváltanak mégis a bal oldalra.
Visszaváltottak, és ahogy a videómon is látszik, az utolsó szökevényre G. még rá tudott lőni. Sajnos a videó minősége nem ideális, nem tudtam nyugodtan tartani a kamerát. A lövés után megnéztük a rálövés helyét, tiszta vér volt minden, így a málnásban meg is találtuk a vaddisznót tizenöt percen belül.
Rendben, az első vaddisznónk meg is lenne, de igazából nem miatta jöttünk, az enyémet még meg kellene találni. Ezt a vaddisznót kihúztuk az útra, és bevetettük magunkat a sűrűbe a narancssárga körrel jelölt területen. Nem kellett sokat keresgélni, meg is találtuk az én vaddisznómat is. Valóban a koca volt, és a narancssárga körrel jelölt területen a vaddisznók tömörülésének az oka az volt, hogy a malacok megpróbálták megkeresni az anyukájukat. Mivel az már a lövésem miatt elpusztult, nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, és ott álldogáltak mellette. A helyzet így leírva elég szomorú, viszont a malacok már bőven felnőttek, gond nélkül túl fogják élni a telet. Érdekes dolog, hogy a koca annak ellenére, hogy maximum tíz méterről lőttem rá, és lapocka mögött tüdőt ért a lövés, háromszáz métert futott még. Annak azért örültem, hogy a reflexből leadott lövés pont oda ment, ahova egy célzott lövést is le szerettem volna adni.
A vaddisznókat összeszedtük, készítettünk egy képet, valamint felbontottuk őket. Mire végeztünk, jött a szomszédoktól az üzenet, hogy ők jelenleg hat vaddisznónál és egy rókánál tartanak, nálunk mi a helyzet…
