November nyolcadika, kedd, telehold, az Úr 2022. esztendeje. Már régóta a vaddisznók nyomában vagyok, sajnos sikertelenül. Két hete a „lange Wiese” magaslesnél cserkeltem be egy kondát 15 méterre, de az erdőből nem akartak kilépni, és az erdő a határ a szomszéd és mi közöttünk. Egy hete a dagonyánál ücsörögtem, mikor megérkezett a „vadak bandája”, de a szél rosszul fordult, és elfutott az egész konda. Már nagyon ideje volt a sikernek…
A területen a kamerákon elég sokszor feltűnt egy egyedülálló, elég nagy vaddisznó. Soha nem járt kondával, mindig egyedül, elég sokszor a legváratlanabb időpontokban láttuk, viszont a napi sétájánál majdnem mindig meglátogatta a dagonyát, mégha teljesen kiszámíthatatlan időpontban. G. szerint ez egy fiatalabb vadkan, aki egyedül jár. Biztosak nem voltunk,a feje formája nem igazán volt vadkanos, de innen erre a vaddisznóra „a vadkanként” hivatkoztunk. Amikor először megláttuk a kamerákon augusztus végén, kérdeztem G.-t, mi legyen a sorsa. Azt mondta akkor, hogy le lehet lőni, de nem feltétlenül szükséges. Azt tanácsolta, hogy hagyjuk növekedni, míg novemberben elkezdődik a párzási időszak, és annak az elején hozzuk terítékre, mivel a párzási időszakban így is – úgy is elvándorol, és valószínűleg lelövik valahol máshol. Íme egy kép október elejéről:
Mivel S. még nem lőtt vaddisznót, kineveztük, hogy akkor ez legyen az első vaddisznója, meghagyjuk neki. Szép gesztus lett volna, viszont S. az éjjellátót karácsonyra fogja kapni a Jézuskától, és addig nem szerettünk volna várni. Így a vadkan novemberben bekerült a „vadászható” kategóriába.
Ez az este nem indult a legjobban, pedig az időjárás tökéletes volt. Telehold, de folyamatosan vékony felhőréteg takarta, ami a fényt nem fogta le, de arra elég volt, hogy ne legyen éles árnyéka a dolgoknak. A magaslesnek a Leuchtturm nevűt választottam. Nem volt könnyű döntés, mivel délkeleti szél volt, igazából nincs optimális keleti, délkeleti szélre teljesen alkalmas magaslesünk. Ennek ellenére az erdő szélén folyamatosan feltúrták a mezőt, így volt rá esély, hogy ma is jön valami. A kedvemet a vadászat elején egy róka rontotta el kicsit. Ekkor körülbelül kilenc óra lehetett. Nagyon jó helyen jött, elővettem az egérsípomat, ráfújtam, ide sem nézett. Fújtam még párat, felnézett, de nem érdekelte. Elővettem a másik egérsípomat, arra sem reagált. Minden mindegy alapon egy nyúlsírással is megpróbáltam felém kanyarítani, de nagyon el volt foglalva valamivel, és nem érdekelték a csalogató hangok. 160 méterre éjjellátóval pedig még rókára sem lövök. Etikátlan lenne.
Fél óráig nézegettem az őzeket, nyulakat, nem igazán történt semmi érdekes. Kilenc óra tizenhárom perckor a dagonyánál lévő kameráról jött két kép. A vadkan volt az…
A társaság WhatsApp csoportjában persze egyből panaszkodtam, hogy én itt ücsörgök, a vaddisznó pedig az erdő közepén dagonyázik. G. válasza az volt, hogy a második képen még éppen látszódik a jobb szélen a sziluettje, hogy kifelé tart a képből, így szerinte: „pont felém tart”
Persze a válasszal nem voltam annyira elégedett, mivel a dagonya a Leuchturm magaslestől még légvonalban is 523 méterre van. Jó hír viszont az volt, hogy tényleg létezik egy régi váltó a dagonyától jobbra, mely ide a magasles irányába vezet.
Megint fél óra várakozás, nézelődés következett, semmi érdekes nem történt, már majdnem elaludtam. Amikor nem történik semmi, körülbelül öt percenként nézek körbe az éjjellátóval, a köztes időszakban meg hallgatózom, szabad szemmel próbálok meglátni valamit. Ha folyamatosan az éjjellátót nézném, le is merülne elég gyorsan, valamint a fejem is megfájdulna, mivel csak egyik szemmel lehet belenézni. Az egyik ilyen körbenézésnél az erdőben körülbelül tíz méterre bent megláttam, hogy valami vaddisznó formájú élőlény mozog…Mihelyst egyértelmű lett, hogy vaddisznó, gyorsan feltettem az éjjellátót a távcsőre, hogy mire kilép a mezőre, ne kelljen semmifél hangoskodó műveletet végeznem. A távolság nem volt ideális, légvonalban 104 méter, de a terep erősen lejt, a lövési távolság inkább 120 méter körül lehet.
A váltó erdei szakasza ezen a ponton egy tölgyfa alatt végződik. Itt szoktak a vaddisznók makkot enni, és ha pedig állati fehérjére van szükségük, akkor pedig feltúrják az erdő szélét lárvák után kutatva. Most is ugyanez történt. A vaddisznó óvatosan kinézett, megbizonyosodott róla, hogy nem fenyegeti veszély, és elkezdett makkokat enni a tölgyfa alatt. Mivel ezen a helyen nem igazán gyakori, hogy a tőle jobbra lévő irányba indul el, gyorsan kellett cselekedni. Általában balra indulnak el, és az erdő széle mentén a kép bal felső oldalán található másik dagonya felé vezet az útjuk. Esetleg átvágnak a mezőn. Akármennyire is sietős volt a dolog, kellett várnom egy-két percet, hogy valóban a vadkanról van-e szó, vagy egy malacos koca van előttem, és a malacok még az erdőben vannak mögötte. Nem jött semmi.
Nagy levegő, kifúj, nagy levegő, kifúj, nagy levegő, kétharmada kifúj, jobb könyök stabilan letámasztva, puskatus a bal kézen, nem a magasles szélén, bumm. Ekkor tíz óra öt percet mutatott az óra.
A vaddisznó elég jól jelzett. Visszafordult az erdőbe, és elkezdett volna kapszkodni felfelé az erdő szélén található emelkedőn. A három-négy méteres szegély tetejét már nem érte el, eldőlt, és zalaiasan szólva: „visszahömbölödött” Ekkor már a lábai égnek álltak, az ilyen vaddisznók nem szoktak elveszni… G.-nek egyből írtam, hogy a vadkan kifeküdt, keresni nem kell, indulok. Egyből írt vissza, hogy inkább kijön, mert ha valóban a vadkan lesz, akkor egyedül úgy sem tudom felrakni a vadhordóra, várjam meg a kocsinál. Puskát a kocsiban hagytam, pisztolyt biztos ami biztos betáraztam, és megkerestük a rálövés helyét: habos tüdővér, tüdődarabokkal. Nem volt nehéz követni a nyomot, dőlt belőle a vér. Meg is találtuk egyből, kimúlva. Töret, utolsó falat, készítettünk egy képet.
Kihúztam az erdőből, és megpróbáltam feltenni a kocsira. Valóban nem sikerült egyedül, G. segített.
Felbontáskor is segített G., nem volt egyszerű a méretéből kifolyólag. Nagyjából 60 kilogramm volt felbontatlanul. A felbontáskor derült ki, hogy a vadkan igazából egy meddő koca. A tejmirigyei ki sem voltak fejlődve, viszont a fogai alapján inkább olyan három – négy éves lehetett. A belső szervei teljesen egészségesnek néztek ki, a mája körülbelül másfél kilogramm volt, a szíve egészséges, a vesék pedig szépen körülvéve zsírral. A szőre alatt olyan két centis zsírréteggel várta a telet. A lövés a lehető legjobb helyre ment, csak tüdőt, valamint egy bordát roncsolt, húsveszteség semmi, és a vaddisznó sem szenvedett, gyorsan bevégeztetett.
