Augusztus elseje, kedd, az Úr 2023. esztendeje. A legnagyobb reményekkel hagytam mögöttem július hónapját, és az ahhoz kapcsolódó szerencsétlen sorozatot. Új hónap, új esélyek, új vaddisznók – na jó a vaddisznók még a régiek… 🙂
A keddi napok a munkahely szempontjából körülbelül egy éve nagyon hasonlóak. A nap tele van megbeszéléssel, és az utolsó, a négytől ötig tartó megbeszélés a heti jourfix a főnökömmel. Általában a nap végére alig marad valami energiám, elfáradok. Ez a nap kicsit másképp alakult, mivel délután négykor, a megbeszélés kezdetekor jött a szokásos üzenet a csoportban: „Sau im Mais” – vaddisznók a kukoricában. Amikor az üzenetet olvastam, azt hittem, ez is egy szokásos éjjeli les lesz, de a következő mondatok egyértelművé tették a helyzetet. Hat órára mindenki legyen kint a földön, és senki se felejtse el a láthatósági mellényt, valamint a hajtóvadászatra alkalmas fegyverét. Szép, gondoltam, kihajtjuk őket a kukoricából…
A terület egy elég kis darab, 1,6 hektár területű kukoricás, a körülötte lévő területek learatott tarlók, a déli részen pedig egy erdő terül el. A kukorica hosszabbik éle talán százötven méter. A drónos megfigyelés alapjáb húsz-huszonöt vaddisznó van ebben a kis darabban. A rögtönzött vadászatra mégis sikerült hét vadászt szerezni, én a lila csillagos sarkot kaptam. Esélyem nem igazán volt itt, mert a vaddisznók úgy is az erdő felé fognak menekülni, vagy délre, vagy nyugatra, ezért a két kék csillagos embert ötven méterre délre állították, hogy nekem és a szemben lévő vadásznak még legyen egy harminc fokos szögem, ahol belelőhetek a menekülő kondába.
A hajtók a faluból származó földművesek voltak. Az ilyen vadászatra mindig kaphatóak, mivel nem szeretik, hogy ha a vaddisznók tönkreteszik a termésüket, valamint az ilyen vadászatokon mindig van elegendő sör a hajtók számára. Este hatkor már szép számban gyülekeztek a föld mellett.
A hajtás megkezdése után körülbelül öt perc múlva az első vaddisznó kiugrott az északnyugati sarkon. Hatalmas állat volt, G. állt ott, azt hitte koca, és várta, hogy jöjjenek a malacok. Nem jöttek, mivel egy vadkan volt. Senki sem számított rá, hogy egy vadkan a kondával együtt van, főleg nem, hogy egy ilyen megtermett példány. Lövés nélkül megúszta, elfutott. Nem kellett sok idő, a kukoricából halljuk a kiabálást, hogy a vaddisznók visszatörtek a csatárlánc között. Nagyon jól tudták, mi vár rájuk, ha kifutnak, ezért ilyen esetben inkább visszatörnek, csak ne kelljen kifutniuk. Miután a hajtósor kiért, egyértelmű volt, hogy a kukorica tele van vaddisznóval, még egyszer meg kell hajtani, hátha kiugranak.
A második hajtásnál egy koca, és a három malaca kiugrott a délnyugati sarokban. A négy vaddisznóból két vadászból, akik kicsit délre álltak, a nyugatabbra álló kilőtt három darabot. A többi megint visszatört. A harmadik hajtás eredménytelen volt, a negyedik hajtásra kiugrottak, pont a közöttem, és a délkeleti vadász között. A mai napig nem értem, miért, de ő elkezdett kelet felé futni, az út felé, mire a vaddisznók visszafordultak közé, és az ezelőtt eredményes vadász közé. Egyesült erővel kilőttek megint hármat. Egy macska méretű malac nem kanyarodott vissza, hanem az úton futott felfelé. Erre a malacra leadtam négy lövést, sajnos eredménytelenül. Nem lehetett tudni, honnan került elő ez a picike malac, mivel a többiek jóval nagyobbak voltak. Valószínűleg valami betegsége lehetett, és emiatt maradt el a többiektől. A hajtók további három visszatörő vaddisznót jelentettek, újra kellett hajtani. A következő körben kiugrott egy koca, rá nem lőtt rá senki. A maradék kettőt a hajtók még ki szerették volna hajtani, összesen nyolc kört hajtottak, de a maradék kettő nem jött ki. Megegyeztünk, hogy ők maradhatnak.
