Július huszonnyolcadika, péntek, az Úr 2023. esztendeje. Ez a nap egy nagyon jó példája volt annak, hogy milyen egy szokásos vaddisznóvadászat nálunk a terület Grene nevű részén. Káosz, izgalmak, vaddisznók.
Ez a nap is pontosan úgy indult, mint a legtöbb ebben a hónapban. Délután G. ment az autóval egy kört, megnézte az éjjel keletkezett vadkár mértékét. Tűrhető. Ha már ott volt, felszállt a drónnal. A drónról mindenképp fogok írni még egy cikket, a mienk egy eléggé fejlett típus, jogilag „kettős felhasználású terméknek” számít. (A kettős felhasználású termékek polgári célú felhasználás mellett alkalmasak katonai célra is…) Szóval átrepült a kukorica felett, bekapcsolta a hőkamerát, és mint ahogy várható volt, 30 vaddisznó volt látható az ültetvényben. Persze ezen a napon is, mint minden hasonló napon, egyből írt a csoportba, „Sau im Mais”, ki megy ki este vadászni. A jelentkezők is körülbelül mindig ugyanazok. G., S., én, valamint a jelenleg a vadásziskolát látogató T. Négyen már elég jól le lehet fogni egy földet, hogy elcsípjünk párat, ha éjjeli túrára szándékoznának indulni.
A képen a sárgával körbekerített terület jelenleg kukorica. A vaddsiznók keletről az erdőből, valamint a déli erdőből jönnek. Erre a napra úgy osztottuk ki a helyeket, hogy én a kék magaslesre kerültem, T. fegyver nélkül a lila magaslesre, míg a piros ponton G. ücsörgött S.-sel a kocsiban, hogy a nyugati, és az északi szárnyon menekülő vaddisznókat elcsípjék.
Azon az este én voltam az első aki megérkezett. Kilenc óra ötven perckor másztam fel a magaslesre, egyből írtam is a csoportba, hogy a vaddisznók a kukorica szélén állnak, körülbelül húsz darab látható. A képen kék csillaggal jelöltem a helyet.
Abban a pillanatban elkezdtem futni a piros vonal mentén, mert megérzésem szerint az északkeleti sarokban szeretnék elhagyni a földet. Ezt az érzést az támasztotta alá, hogy a kék csillagnál délnyugatról jöttek, és északkeletre tartottak. A vaddsiznók nem jöttek ki, viszont megérkeztek G. és S. és átvették az északi szárnyat. Így én nyugodtan visszasétálhattam a helyemre. Éppen hogy visszaértem, visszamásztam, megint ott állnak, ahol ezelőtt láttam őket. Vártunk egy órát, sehol semmi vaddisznó. G. és S. úgy döntött, hogy keresnek másik vaddisznókat, mert szerintük kiszöktek a kukoricából. Megbeszéltük, hogy lemászok a magaslesről, és egy kicsit nyugat felé pozicionálom magam, a háromszáz méterre lévő kereszteződésbe állok magasles nélkül, csak egy puska, hátizsák, és a háromlábú állvány. Alig álltam ott tizenöt percet, jön a WhatsApp üzenet T.-től, hogy: „Gábor, futólépés!” Persze, hogy a vaddisznók az északkeleti sarokban kiszöktek. Ekkor tizenegy óra húsz perc volt.
Ezen a helyen maradni innentől teljesen felesleges volt, a kukoricából eltűntek a vaddisznók. T.-vel úgy döntöttünk, hogy új vaddisznók után nézünk. Éppen, hogy megérkeztünk a kocsival a konténerhez, körbenéztem az éjjellátóval, és tizenegy vaddisznó volt látható a tarlón a Leuchtturm magasles alatt. Szél tökéletes, cserkésszük be őket. Egy laza fél órás cserkészés után olyan pozicióba kerültem, hogy tudtam volna lőni. Távolság hetvenöt méter, a vaddisznók mögött még volt golyófogó is, szél tökéletes, sima ügy lett volna.
A mai napig nem igazán tudom megmagyarázni, miért nem lőttem, arra számítottam, hogy még jobb pozicióba kerülök, és közelebb jönnek. Persze nem jöttek, elugrottak.
Ebben a helyzetben már sajnos nem lehetett lőni, mert a golyó ami átütötte volna a vaddisznót, elrepült volna az erdőbe. A törvény szerint a golyónak hibázás, vagy találat esetén is mindenképp a cél mögötti területen a földbe kell csapódnia. Úgy gondoltam nem lesz probléma, vissza fognak jönni hozzám a vaddisznók. Amennyire nem volt szerencsém ebben a hónapban, persze, hogy nem jöttek, csak a vezérkoca jött oda hozzám húsz méterre, hogy megnézze, mi történik ott, ahol állok. (Valószínűleg nem voltam teljesen halk, és valami hangot hallhatott)
Vezérkocára nem lövünk, főleg, mikor még a tejmirigyek is ilyen egyértelműen kivehetők a képen. Amikor húsz méternél közelebb kiváncsiskodott, tapsoltam egyet, erre elfutott…
Az ilyen eredménytelen éjszakai vadászatból ebben a hónapban meg lehetett volna tölteni egy egész könyvet. Vagy a szerencse pártolt el tűlünk, vagy mi/én hibáztunk, mint ezen a napon is, a végeredmény mindig az volt, hogy vaddisznó nélkül mentünk haza.