Május elseje, hétfő, az Úr 2023. esztendeje. Mint ahogyan egy éve a tavalyi május elsejei bejegyzésben írtam, ez a nap nagyon fontos a bajor vadászoknak. Ezzel a nappal kezdődik a vadászidény! Ez pedig azt jelenti, hogy hajnali közös vadászat a selejtezendő bakokra, majd közös fehérkolbászos reggeli.
Idén az ülésrendet S.-vel közösen én készítettem el. G., a vadászati jog tulajdonosa kicsit meg is volt lepődve, hogy miért a kisvadászok készítik a tervet, ez igazából az ő hatásköre. Aztán nagyon gyorsan belátta, hogy ha mi elkészítettük, akkor neki nem kell. Mindenki jól járt. A terv nagyon hasonló volt a tavalyi tervhez.
S. a kedvenc helyét osztotta magának, a Magazigad nevű magaslest. Igazából senki nem szeret oda menni, csak ő, egy erdővel körbevett rét. Persze a zártsága miatt az őzek kedvelik. Biztos voltam benne, hogy jönni fog valami. Mivel G-vel együtt egy kocsival mentek ki, emiatt G. a régi-új magaslest (alter Wildacker) kapta, a későbbiekben írok még róla. Ott is rengeteg őz volt várható. Innen látótávolságra ült A., a Leuchtturm nevű magaslesen, mivel az az ő földjük. A múlt héten huszonkettő őzet számoltunk ott össze egy este. J. továbbra sem vett magának vadászautót, így a Notaufnahme magaslest kapta. Egy-két őz itt is várható volt. F. tavaly is a Kapfelsberger lesnél ült. A hely elég jól ismert a második őzbak és a májusi suta bejegyzésemből. Itt már nem voltam biztos, hogy jön valami, idén nem annyira kedvelt a hely az őzek számára. Én a Guggenberger lest választottam magamnak, eléggé kieső hely, viszont a mellette lévő grófsági erdőben azért rendesen futkosnak a vaddisznók. Talán… na jó, május elseje az őzekről szól, nem vaddisznózni megyünk. Hogy nehogy kísértésbe essek, nem is a nehéz vaddisznózós (7×64) puskát vittem ki, hanem a könnyű .223-as félautomatát.
Négy óra tizenötkor mindenkinek a helyén kellett ülni, és várni a pirkadatot, valamint az őzeket.
Az erdő szélén van egy kis nádas sáv. Ezt nagyon szeretik az őzek, mert ha benne vannak, ők kilátnak, látják mi történik kívül, de őket senki nem látja. Az erdő a szomszéd területe, ott nem vadászhatunk, de a nád már hozzánk tartozik. Fél hétkor legnagyobb meglepetésemre hangos futást hallottam a nád szélén. Felülről felém futott négy vaddisznó… Bajorországban a törvényi rendelkezés szerint vaddisznókra minimum 6,5mm-es kaliberrel, valamint E100 2000 Joule energiájú lőszerrel szabad vadászni. A könnyű 5,56 miliméteres lőszerrel szomorkodva nézhettem őket. Igazából lövéshez sem juthattam volna, az egyik vaddisznó szelet fogott, és az egész banda elfutott felfelé, ahonnan jöttek. Nyolc óra harmincig vadásztunk, nálam jött három-négy őz, de nem volt közöttük olyan, amit el kellett volna ejteni. A mai napon csapos, nyársas bakok voltak engedélyezve, valamint öreg őzbakok, ahol további javulás nem várható. Villás, valamit hatos erős bakokat el kellett engedni. Tavalyi sutagidák még engedélyezettek voltak.
J.-nál jött egy csapos őz, a többieknél semmi.
G.-nál lett volna lehetőség többször is lőni, láttot egy nyársas őzet, valamint egy sutagidát, de ő arra várt, hogy A. lőjön, nem akarta, hogy a lövésével elijessze A. őzeit. Nála jöttek is az őzek, de egyik sem fordult úgy, hogy lehessen lőni. G. pedig addig várt, míg az ő őzei bementek az erdőbe, így nem sikerült neki elejteni semmit. Az idő tökéletes volt, szépen sütött a nap. A nyulak is évezték a jó időt, gyűjtötték az energiát a Napból.
A vadászat után reggeli következett, majd az őzgida-mentéshez használatos drónhoz kaptunk oktatást, azzal kellett repülnünk. (Amíg az őzgida kicsi, nem fél semmitől, nem fut el a veszély elől, még ha a földműves a mezőt kaszálja akkor sem. Így a kaszálás előtt a hőkamerás drónnal végeg kell repülni a rétet, hogy van-e benne elfekvő őzgida)
Miközben reggeliztünk az autók mögött látható erdő szélén megjelent egy nyársas őz. Kétszer is felkaptam a puskát, hogy hátha sikerül elcsípnem, de mindig beugrott az erdőbe.
A puskával és a használt lőszerrel az ezelőtti héten méréseket végeztem, megmértük a lőszerek kezdősebességét, melyből kiszámítható a röppályája. Az illesztett görbének megfelelően kiválasztható a röppályát legjobban leíró gyűrű. Ezt a gyűrűt kell a távcső ballisztikai tornyába beépíteni. Ha ismert a távolság – google mapson ki tudja az ember mérni – jelen esetben háromszáz méter, akkor a ballisztikai tornyot egyszerűen a 30-as állásra tekeri az ember.
A kocsiktól pedig nem mertem odalőni neki, háromszáz métert élőlényre még a ballisztika tornyos puskával is túlzásnak, felelőtlenségnek éreztem. Persze egyből ki is tört a vita, hogy akkor minek a ballisztikai torony. Miután elfutott az őz, fogtunk egy lőlapot, kivittük az erdő szélére, hogy mennyire megbízhatóan lehet lőni ilyen távolságra. J., A., G. is lőtt egyet a puskámmal, és ezen a távolságon mindegyikük a halálos zónán belüli találatot ért el. (tüdő, szív – tíz centiméteres kör)
Itt a bejegyzés akár véget is érhetne. Tizenegy órakor értem haza, de előtte A.-val megbeszéltük, hogy este is ki kellene néznünk, hátha tudunk javítani a hajnali nem valami fényes statisztikán. A. úgy gondolta, hogy a kép jobb szélén is látható magaslesre megy, és megpróbálkozik a délelőtti nyársas őzzel. Én a G. által reggel használt alter Wildacker nevű magaslesre mentem. Este fél hétkor már mind a ketten (hárman) kint ültünk ismét. Anyu is kijött velem, egy kis őzvadászat, friss levegő mindenkinek jót tesz.
A magasles hatalmas, akár három ember is kényelmesen elfér benne, a kilátás pedig lenyűgöző.
Fél nyolcig körülbelül nem jött semmi. Nyulak, szajkók nézegetésével telt az idő, majd szép lassan megjöttek az őzek. Suták, erős bakok, semmi elejteni való. Nyolckor a domb tetején szemben kilépett egy suta, melyet követett a tavalyi gidája. Pont ilyen őzre fájt a fogam. Megvártuk, míg leér a dombról, ekkor százharminc méter volt már a távolság, lehetett volna biztonságosan lőni, de mindenképpen, száz százalékosan meg szerettem volna győződni, hogy sutagidáról van szó, és nem egy gyengébb sutáról. Ekkor már a kép szélén látható barnás folt elején tartottak, és a balra mellettünk lévő erdőbe tartottak. Ekkor nyolc óra huszonkét perc volt. Lövésre az őz jól jelzett, helyben összeesett. Mint utólag kiderült, nem állt teljesen egyenesen, a lövés kimeneti pontja elég mélyen volt. A bordákból a véraláfutások miatt ki kellett vágni egy darabot, de a főbb darabok, lapocka, comb, karaj, szűzpecsenye sértetlenek. Mire kész lettünk a feldolgozással, beesteledett.
