Február tizenkettedike, vasárnap, az Úr 2023. esztendeje. Nehéz volt megfelelő dátumot választani ehhez a bejegyzéshez, mert már egy éve tervezek írni a témáról… A bejegyzés végére ki fog derülni, miért válaszottam ezt a vasárnapi napot. A blog kezdetén, a Vadászvizsga bejegyzésben írtam, hogy a vizsga utolsó gyakorlati része, 2021 december elsején volt. Ezt megünnepelendő, még ugyananazon a napon délután L.-vel és Zs.-val elmentünk a regensburgi kalapos boltba, és vettünk nekem egy igazi vadászkalapot. Mivel Regensburgban, a dómmal szembeni téren van egy kalapos bolt, melynek a kirakatát már többször megcsodáltam, egyértelmű volt, hogy ott kell kalapot vennem. A manufaktúrát 1875-ben alapították, jelenleg is családi tulajdonban van,most a negyedik generáció vezeti az üzletet.
Egy vadász a legenda szerint egyszer vesz kalapot magának. Vesz egy jó minőségű kalapot, vigyáz rá, és ha minden jól megy (nem veszti el az, vagy nem sérül meg), akkor egy kalap simán kiszolgál egy vadászt. Hosszas nézelődés, és alapos tanácsadás után úgy döntöttünk, hogy a Lamberg modellt vesszük meg. Klasszikus forma, visszafogott 3 zsinórral. Anyagát tekintve nyúlszőrből készült filc, egy tradicionális, természetes anyag. Szellőzik, nem sül bele az ember feje, télen meleg, és az esőt is jól bírja. Bíztam benne, hogy az anyagából, és a kivitelezés minőségéből adódóan a napi használatot is jól fogja bírni.
Az első fél évben a kalapot mindenféle dísz nélkül hordtam. Egy vadász idegen tollakkal nem ékeskedik, csak saját maga által lőtt vagy talált díszt tűz a kalapjára. Nyáron egy séta alkalmával Laura talált egy kifejezetten élénk színű szajkótollat. Szerinte olyan szép volt az a toll, hogy fel kellett tenni a kalapra. Igazán jól mutatott a kalapon, visszafogott dísz volt. Egyszer-kétszer megázott velem és a kalappal együtt az őzekre való vadászaton, de a színe semmit sem változott.
Emellett mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy valami komolyabb kalapdíszt szeretnék, mint egy magányos szajkótollat. Mi jöhet számításba vadászoknál?
- gímszarvas gyöngyfoga
- róka fogából készült „kerék”
- borz karmából készült „kerék”
- nyest, borz péniszcsontjából készült kalaptű
- zergeszakáll
- vaddisznószakáll
- tőkés réce tollából készült kalapdísz
- szalonka ecset- és pamacstollából készült kalaptű
A felsorolt kalapdíszeken kívül még rengeteg másféle dísz is létezik, de ezek a legelterjedtebbek ezen a vidéken. A gímszarvas fogát, és a zergeszakállat egyből ki lehet zárni. Nem kezdő vadászhoz illő trófeák. Egy állat péniszcsontját az ember kalapjára tűzni számomra ízléstelen, perverz dolog. Szalonkát nem hogy nem lőttem, de még vadászni sem vadásztam. A mi területünkön pedig van egy-két darab, de mivel kárt nem okoznak, és túlszaporulat sincs belőlük, ezért a vadászatuk felesleges. Maradt a rókakerék, a borzkerék, a vaddisznószakáll, és a tőkés récéből készült tolldísz. Ezekre van esélyem, hogy tudjak lőni hozzávalót.
Persze a modern vadász a fenntartható vadászat híve, és nem trófeavadász, de ezekhez a trófeákhoz a vaddisznószakáll kivételével nem szükséges kapitális példány. A legnagyobb esélyem így a rókakerékre, és a borzkerékre volt. A nyári rókáim mind fiatal rókák voltak, a fogaik nem voltak kifejlettek, így ezekből nem lett kalapdísz. A nyári borzaim jók lettek volna, viszont valahogy nem volt abban a pillanatban szívem, kedvem a lábukat levagdosni, hogy a körmüket kiszedjem. Mivel télen már nem lehet borzot lőni Bajorországban, maradt a rókakerék a téli vadászat során. Egy rókakerékhez hat darab szemfog szükséges. A szemfogaknak kifejlettnek kell lennie, melyhez idősebb róka szükséges. Az idősebb rókáknál azonban a fogakon elég gyakran kopás nyomai láthatóak, mely kopás miatt a fogak nem alkalmasak trófeának.
Ha a vadásznaplómat megnézem, az első rókát, amelynek megfelelő méretű ép foga volt, december huszonnyolcadikán ejtettem el a Leuchtturm nevű magaslesről.
A másodikat immár az idei évben, január huszonhetedikén a Daffner nevű magaslesről. Ez a lövés biztosan sokáig emlékezetes marad, mivel a lövést 165 méterről adtam le, és pont oda ment, ahova szántam.
A fogak kinyerése már nehezebb feladat, mivel eléggé mélyen be vannak ágyazva az állkapcsba. Én úgy csináltam, hogy a állkapocsról felülről is, és alulról is leválasztottam a szőrt, valamint az izmokat. Ezek után egy metszőollóval a csontot átvágtam, és az alsó, valamint a felső állkapocs darabját vittem csak haza. Körülbelül harminc perc főzés után a fogakat elég egyszerűen ki lehet húzni a csontból. Ha nem sikerül, akkor csípőfogóval lehet segíteni. Figyelni kell rá, hogy a szerszám meg ne sértse a fogak felületét. Ilyenkor a fogak színe rókánként eltérő lehet. Miután a fogak egy éjjel áztak a tizenöt százalákos hidrogén peroxidban, szép fehérek lesznek.
Ezek után pedig nincs más feladat hátra, mint egy foglalat beszerzése, a fogak méretre vágása, valamint a beragasztása. A bajor területeken a foglalat virág formájú, ezüstből van, esetleg némi aranyozással. Az egyik virág a szártalan bábakalács (Carlina acaulis) a másik pedig a havasi gyopár (Leontopodium alpinum). A havasi gyopárt főleg az Alpok környékén használják, mifelénk inkább a szártalan bábakalács formájú foglalat az elterjedtebb, így ezt választottam. A fogakat kétkomponensű ragasztóval ragasztottam bele a foglalatba. Egy éjszaka száradás után február tizenkettedikén, vasárnap, az Úr 2023. esztendejében a kalapdísz elfoglalta a méltó helyét a kalapom bal oldalán.
