Január kilencedike, vasárnap, az Úr 2022. esztendeje… Ez a nap is teljesen normálisan indult, attól eltekintve, hogy éjjel esett a hó. Így a globális felmelegedés időszakában sajnos elég szokatlan dolog itt Bajorországban, de nem foglalkoztam vele túlságosan, nem esett sok hó, 3-4 cm. Arra elég, hogy havat kelljen lapátolni, rendes hónak sajnos kevés. Délelőtt semmi említésre méltót nem is csináltam, éppen ebédfőzéshez készülődtem, amikor 11:45 körül ránéztem a telefonomra. Egy üzenetet találtam a vadászterület tulajdonosától. 13:30-kor hajtóvadászat…
Mint kiderült, reggel felkelt, meglátta a havat, bepattant a kocsijába, és az erdei utakon végigjárta a területet. Amelyik úton látott vaddisznónyomot, ott kiszállt, és azt az erdődarabot gyalog körbejárta. Azt próbálta kideríteni, hogy még benne vannak-e a vaddisznók, vagy valahol kiváltottak. Az egyik falu széléhez közeli sűrűbe befelé vezettek a nyomok, de kifelé nem.
Egyből elkezdődött a kapkodás: zuhanyzás, felöltözés, hátizsák, fegyver, lőszer, vadászengedély, kabát, láthatósági mellény, narancssárga sapka. Miközben nagyban pakoltam, érkezett a következő üzenet: hajtóvadászat új időpontja 13:00, fél órával hamarabb, mert egyre több sétáló látható az erdőn/mezőn, közöttük többen kutyával, nehogy elriasszák a vaddisznókat. A területre otthonról nekem normális esetben 15 percig tart az út, de a vadászkocsival inkább 20. 13:00-ra éppen hogy sikerült odaérnem. További öt kolléga is valószínűleg kapkodott, közülük hárman messzebb laknak a területtől, mint én. Gyorsan elkészítettük a tervet, hogy ki hol fog állni, 4 vadászt kiosztottak az erdei nyílásokra, ahol a vaddisznók reményeink szerint menekülni fognak, egy vadász a hajtás elején állt a visszatörő vaddisznók miatt, a terület tulajdonosa (nevezzük egyszerűen innen G-nek) pedig kinevezte magát hajtónak, és a nyomokon elindult a sűrűbe. Őszintén bevallom nagy kedvem nem volt a vadászathoz, mivel szombat este kint voltam őzre vadászni, és a történet nem teljesen úgy sült el, ahogy szerettem volna. Persze a terület tulajdonosa sem volt „felhőtlenül boldog” a szombati teljesítményem miatt, így odaállított a legutolsó nyiladékra. Tudtam, hogy ott csak akkor jutok lövéshez, ha a másik három vadász hibáz, vagy a vaddisznók a mező és az erdő szélén próbálnak menekülni.
Az idő tökéletes volt, felhő sehol, szél nem fújt, kellemes 1-2 fok, ellenőriztem a lövési szögeket, beállítottam a holo fényerejét, betáraztam a lőszereket, és vártam. Nem kellett sokáig várni, kb. 5 perc múlva olyan 300 méterről lövés-visítás-lövés hallatszik. Mint kiderült G éppenhogy belépett a sűrűbe, az út mellett rátalált a vaddisznók pihenőhelyére. Egyre rálőtt, de nem tökéletesen találta el, még egyszer rá kellett lőnie. Egy visszatört, kettő pedig elindult felénk. Innen tudtuk, hogy 4 vaddisznóval lesz dolgunk. A visszatörő nagyon ügyes volt, mert sem G, sem a visszatörőkre odaállított másik vadász nem látta többé. Kiszökött a hajtásból. Az első felénk induló disznó az erdő és a mező határás választotta. Arra lettem egyszer csak figyelmes, hogy a mellettem lévő vadász háromszor lőtt. Németországban Magyarországgal ellentétben a félautomata fegyverek vadászatra való használata engedélyezett, de csak 2+1 tölténnyel. Ezek szerint minden lőszerét ellőtte, de a vaddisznó semmit nem jelzett. Egyre jobban figyeltem a sűrűt, ahol vártam őket, és 10-20 másodperc múlva meg is pillantottam a jószágot. Egyszerre láttuk meg egymást, mert egyből maximális sebességre kapcsolt. Egyből átfutott a fejemen, hogy a szomszéd egyszer sem találhatte el, ilyen sebességre csak teljesen egészséges állat képes. Hihetetlen, hogy milyen nagy sebességre képesek olyan talajon, ahol egy ember csak botorkálni tud. A nyílásokat levágott fenyőágak, gallyak borították. Majdnem elérte a nyílás biztonságos oldalát, mikor rálőttem. A lendület még elvitte 3-4 lépést, majd összeesett. Nagy kő esett le a szívemről. Ez a kettősség a vadászat egyik legérdekesebb témája. Az egyik oldalról vadászunk az állatokra, megöljük őket, másik oldalról pedig szendevni látni őket teljességgel elfogadhatatlan. Hasonló helyzetben lehetnek azok a földművesek, akik nem ipari mennyiségben tenyésztenek állatokat. Szeretik őket, gondozzák őket, nevelik őket, de a végén mégis levágják. Ez a disznó szerencsére nem szenvedett.
A történetnek nincs vége, még egy disznó van a hajtásban. Azt a területet, ahol éppen tartózkodhatott, erősen le tudtuk szűkíteni. G barátnője (nevezzük S-nek), aki velem együtt járt az iskolába, még nem lőtt disznót. Így a mellettem lévő vadász aki már háromszor rálőtt az enyémre, átadta a helyét S-nek, abban bízva, hogy ő is lövéshez jut. Ő pedig visszaállt hátra, hátha kitör visszafelé. Mindenki S-nek szurkolt, hogy nála jöjjön az utolsó vaddisznó. Murphy törvénye – a vaddisznó visszatört, és az előzőleg hibázó vadásznál váltott ki. Ő most nem hibázott, első, tökéletes lövéssel elejtette. Ezek után a maradék területen végigment G, hátha elbújt valahol még egy, ezzel be is fejeződött a vadászat.
Szerencsére nem volt szükség keresére, a vaddisznókat kihúztuk a nyiladékokon, felpakoltuk a kocsira, elvittük a konténerhez. Itt terítéket raktunk, készítettünk egy képet, és elkezdtük feldolgozni őket. A nap végére az őz miatti rossz hangulatomnak nyoma sem volt, szép és fair vadászat volt, a szerencse ma velünk volt.
