December tizenharmadika, szombat, az Úr 2025. esztendeje. Rég nem írtam a blogra, talán most újra elkezdem. Ez a bejegyzés a téli hajtóvadászatokról fog szólni, hogy milyenek is ezek Bajorországban. A posztban két vadászatról szeretnék írni, az egyik az állami erdészet által rendezett vadászat december ötödikén, a másik egy privát erdőtulajdonos vadászata december tizenharmadikán, melynek az előzményeiről a „a báró vadászata” posztban már írtam.
A történet úgy indult, hogy válásom miatt sajnos pár fegyvertől meg kellett válnom. Ezek közé esett az „ágyú” is, a .45-70 govt. kaliberű alsókulcsos ismétlőfegyver, mely a kedvencem volt a terelő és hajtóvadászatokon. A tavalyi évben a hajtóvadászatokra egy zárdugattyús ismétlőpuskával mentem, de Bajorországban ez egy eléggé kompromisszumos megoldás. Lassú. Nagyjából mindenki félautomata puskákkal vonul ki, mivel ha az első lövés nem annyira jól talál, nagyon gyorsan lehetőség van ismételni, így a vadat felesleges szenvedéstől lehet megszabadítani. Nyáron egy hagyatékból fillérekért sikerült megszereznem egy nagyjából teljesen új Heckler & Koch SLB2000 típusú félautomatát. Csak egy távcső kellett rá, egy szerelék, pár töltény, gyakorlás, és már mehettem is vadászni.
(Már ha meghívnak, de jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több a meghívásom, mint amennyi a szabadidőmbe belefér) Az állami vadászatokra Bajorországban előírják az ólommentes lőszer használatát, így készítettem pár lőszert. .308 kaliber, Barnes TTSX 130 graines mag, maradék Vihtavuori N140 por. A 12,5 inch-es menetemelkedéshez nehezebbet nem szerettem volna használni.
Mivel a legtöbb helyen előírják, hogy az adott évben csak akkor érvényes a meghívó, hogy ha az adott évre a vadász fel tudja mutatni, hogy gyakorolt eleget, ezért a lőtér látogatása kötelező. Pont jól jött, úgyis ki szerettem volna próbálni a lőszert, valamint a puskával is szerettem volna gyakorolni, mielőtt élő vadra lövök. Bajorországban drótkötélpályán húzott vaddisznó formájú lőlapra leadott lövésekkel kell gyakorolni. Puska pontos, lőszer pontos lett, száz méteren összeszakadnak a lyukak, papírvaddisznóknak nem lettek ellövöldözve a lába, mehetünk vadászni.
December ötödike, péntek. Előzetes regisztráció, vadászengedély, gyakorlás igazolásának bescannelése, és kezdődhet is a vadászat. Gyülekező kilenckor, csoportok kiosztása, magaslesek kiosztása, szabályok ismertetése, majd a kürtösök megnyitották a vadászatot.
Behavazott tájon vezetett az út az erdőn keresztül, mindenki a csoportja vezetőjét követte, ha lehet elég halkan. Kicsit féltem, hogy nem lesz nagy sikere a vadászatnak, annak ellenére, hogy nagyon nagy területen vadásztunk, legalább száz vadásszal, mivel a szomszédos területen az előző nap vadásztak, és egy farkas falka pont ebbe az erdődarabba menekült át.
A mi csoportunkban nyolcan voltunk, ebből T. és J. jó ismerősöm. Az állami erdészet vadászataira itt úgy lehet bejutni, hogyha az erdészetnél vadászik az ember, vagy kap egy meghívót a főerdésztől. Az elején megelőlegezik a bizalmat, meghívnak ingyen, (általánosságban itt szerencsére nem terjedt el a vadászati helyért való helypénz követelése, mint otthon, de erről majd egy másik posztban kifejtem a véleményem…) viszont ha valami nem él a meghívóval, vagy ellövöldözi az őzek és a vaddisznók lábait, többet nem lesz meghívva. Szerencsére itt én visszajáró vendég vagyok.
Nekem a tizenhármas számú magasles lett kiosztva, eléggé a hajtás elején kaptam helyet. Ritka szálerdő, foltonként lucfenyős darabokkal, melyekben nap közben fekszenek a vaddisznók. (vagy a farkasok…)
A vadászatról sokat írni nem tudok, nálam semmi érdemleges nem jött, két róka, meg egy baknyúl, a rókát az állami erdészetnél tilos lelőni, mert megeszi a pockokat és az egereket, és emiatt az erdő természetes megújulását segíti. Érdekes megközelítés, a saját területünkön maximális megpróbáljuk minimalizálni a számukat a fácánok és a nyulak miatt. Érdekes ellentmondása ez a bajor rendszernek. A teríték eléggé szegényes lett, a száz vadász lőtt vagy tíz őzet, a vaddisznóknak nyoma sem volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez annak tudható be, hogy az éjjel a farkasok ebben a darabban éjszakáztak, és a vad messzire elkerülte ezt a darabot.
December tizenharmadika, szombat, ismét a bárónál, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. A vadászat előtt egy héttel írt vendéglátónk Whatsappen, hogy a meghívóra nem reagáltam, ő már rendeli az ebédet, akkor megyek, vagy nem. Kedves olvasók -csak Nektek, halkan- be is vallom, sajnáltam is, hogy nem kaptam meghívót, mert ide eléggé szeretek menni vadászni, jó hangulata a vadászatnak, az erdőnek. Kiderítettük, hogy a meghívómat egy rossz email címre küldte, ezért nem kaptam meg. Tisztáztuk a helyzetet, megköszöntem a meghívást, és kilenckor ott is voltam a gyűlekezőnél.
A hatvanötös helyet kaptam, a sűrű közepén, beosztottak egy csoportba, mikor kiderült, hogy egy hölgy, a báró jó ismerőse, megbetegedett tegnap este, nem tudott jönni, és a hatvannégyes hely mellettem szabad. A házigazda odajött hozzám, hogy szerinte „az a hely talán még egy kicsivel jobb is” ha van kedvem, inkább menjek oda. Persze hogy elfogadtam.
Három irányba három nyiladék, mindegyik nagyjából 80 méter hosszú, tökéletes, tetszett.
A vadászat nagyon érdekes volt. Az erdő fel volt osztva darabokra, mondjuk egy hektáros négyzetekre, és a hajtók ebben a négyzetben körbe-körbe mászkáltak. A kutyák szabadon mozoghattak, de a vad mindig mozgásban volt, mert nem volt egy nyugodt pontja sem az erdőnek. Hátránya ennek a módszernek, hogy lassan közeledő vad nincs, mindegyik teljes sebességgel közlekedik. Önuralomra van szükség, hogy csak a biztosra lőjön az ember, mert amíg a vad az erdőben van, előbb-utóbb megérkezik valakinél. Két órásra volt tervezve a vadászat, fél óra múlva az egyik nyiladékon megjelent az egyik nyiladék vége felé egy suta egyedül. Mivel a vadászat célja itt is, mint az állami erdőben a vaddisznó és az őz volt, ezért úgy döntöttem megpróbálom. Érdekes leírni így, mert a vad nemének, korának megállapítása, a döntés, a fegyver felvétele, a célzás, lövés maximum egy-két másodperc alatt lezajlik, inkább tapasztalati alapon, mint megfontolt döntéseken alapszik. Az őz nem ment egy lépést sem. Az igazi meglepetés ezután jött. Az őz nyomán az egyik vadászkutya jött, mintha zsinóron húzták volna, egészen az őzemig. Ott egyből beleharapott az őz combjába, és elkezdte enni. A vadászatok alatt általános elvárás és szabály, hogy az ember halkan van, de elkezdtem ordítani a kutyának, hogy „aus”, engedje el az őzet. Nem engedte, ette tovább. A szomszéd magaslesen ismerős ült, írtam neki, hogy ne lőjön, mert lemászok. Odamentem a kutyához, csak akkor hagyta abba az evést. Hihetetlen, ilyen vadászkutyát még nem láttam. Az őzemet odahúztam a magaslesen alá, és vártam.
A továbbiakban nálam még jött egy másik őz, de nem lőttem rá, szerencsétlen szögben, távolságra állt, nem kockáztattam. A vadászat végén ebéd várta az elfáradt vadászokat. A hajtásban egy konda vaddisznó volt csak, ők kiszöktek, a hajtók látták őket, némelyik vadász is, de lövést nem adott rájuk le senki. Őzből tizenöt darabot ejtettünk el. (Sajnos a terítékről egyik helyen sincs rendes fotóm, elnézést érte)
